Hogyan függ a modern művészeti világ a gyógyszeripari drogbirodalom pénzétől?
Összefüggésben van-e a rockművészet a hallucinogén transzszal?
Hogyan hatott az ópium a romantikusokra és a szürrealistákra, az anyarozs pedig a hippikre és a középkori mesterekre?
A BB csapata bemutatja a drogművészet történetét a cro-magnoniaktól a köztéri művészetig.
Filantrópok a heroinról
A művészet és a drog rendszeresen keresztezi a látóterünket: 2018. június 22-én Dominic Esposito képzőművész és Fernando Alvarez galériás egy 800 kilogrammos heroinos kanalat állított fel a Purdue gyógyszergyár székhelye előtt az Egyesült Államokban.
Esposito és Alvarez akciója egyáltalán nem sokkoló reklám Opioid című kiállításukhoz: Express Yourself. A kanál hatalmas másolata, amelyben a függők felmelegítik az adagjukat, hogy kicsapódjanak a szennyeződések, politikai gesztus.
Az opioidválság 1990 óta tart az Egyesült Államokban. Állami szinten elhallgatták vagy rosszul kezelték. Évente 60 000 ember hal meg túladagolásban az Egyesült Államokban. E halálesetek kétharmada heroinhoz, morfiumhoz és más ópiátokhoz köthető.
Az amerikai orvosok akkor is felírnak fájdalomcsillapítókat, amikor nincs rá szükség: a fájdalom gyakran ok arra, hogy orvost vagy biztosítótársaságot váltsanak, és ez pénzveszteséggel jár. A legismertebb fájdalomcsillapító az OxyContin, amelyet a Purdue Pharma gyárt.
A legális fájdalomcsillapítókról az emberek az utcai drogokra váltanak; a Purdue tulajdonosait egy évtizede bírságolják reklámhamisításért és nyilvános előadásokon való hamisításért, sőt orvosok megvesztegetéséért is. Esposito és Alvarez azonban a cég tulajdonosainak, a Sackler családnak a börtönbe zárását támogatta.
Ennek és számos más, a heroinválságra adott művészi válasznak az az iróniája, hogy a Purdue még azelőtt jött a világra, hogy a művészek a központjuk ajtajánál jártak volna.
A Sackler Center for Arts & Education a Guggenheim Múzeumban, a Serpentine Sackler Gallery Londonban, a Sackler Wing a Louvre-ban, a Sackler Courtyard a Victoria & Albert Múzeumban - a "korunk Medicijei", ahogy a Sacklereket becézték, az ópiumlázból származó bevételeik jó része a világ legjobb múzeumainak szponzorálására ment el. A múzeumok nem utasították vissza.
Az amerikai orvosok akkor is felírnak fájdalomcsillapítókat, amikor nincs rá szükség: a fájdalom gyakran ok arra, hogy orvost vagy biztosítótársaságot váltsanak, és ez pénzveszteséggel jár. A legismertebb fájdalomcsillapító az OxyContin, amelyet a Purdue Pharma gyárt.
A legális fájdalomcsillapítókról az emberek az utcai drogokra váltanak; a Purdue tulajdonosait egy évtizede bírságolják reklámhamisításért és nyilvános előadásokon való hamisításért, sőt orvosok megvesztegetéséért is. Esposito és Alvarez azonban a cég tulajdonosainak, a Sackler családnak a börtönbe zárását támogatta.
Ennek és számos más, a heroinválságra adott művészi válasznak az az iróniája, hogy a Purdue még azelőtt jött a világra, hogy a művészek a központjuk ajtajánál jártak volna.
A Sackler Center for Arts & Education a Guggenheim Múzeumban, a Serpentine Sackler Gallery Londonban, a Sackler Wing a Louvre-ban, a Sackler Courtyard a Victoria & Albert Múzeumban - a "korunk Medicijei", ahogy a Sacklereket becézték, az ópiumlázból származó bevételeik jó része a világ legjobb múzeumainak szponzorálására ment el. A múzeumok nem utasították vissza.
Lotofágok, etnomikológusok és idegtudósok...
Sacklerék behatolásának mélysége a sovriska világába megdöbbentő. A művészet drogfüggősége azonban sokkal korábban kezdődött - mintegy tíz évvel korábban.
A 19-20. század fordulóján a nyugati tudósok érdeklődni kezdtek a gyarmataikon zajló sámáni rituálék iránt. Hónapokat és éveket töltöttek a törzsi közösségekben, hogy leírják társadalmi felépítésüket és életüket. Egy dolog azonban azonnal világossá vált: a misztikus megvilágosodás nem csak a papok technikái vagy különleges képességei révén jött létre. Sokkal fontosabbak voltak a pszichoaktív anyagok.
Az amerikai indiánok istenüket Peyotlnak nevezik, egy "varázskaktusz" után. A polinéziaiak a kava nevű borsnövényt rágják, a malájok a rokon bételdiót részesítik előnyben.
A régészek (vagy inkább etnomikológusok - a gombák mint kulturális szimbólumok tanulmányozásával megszállottan foglalkozó tudósok) leletei alapján a kábítószer-szertartások már sok ezer évvel ezelőtt a művészet témájává váltak. A kutatók még a Szaharában is találtak olyan sziklarajz-töredékeket, amelyek varázsgombára hasonlítanak.
Öt évvel ezelőtt a Tokiói Egyetem kutatói felvetették, hogy minden primitív művészet poétikáját pszichoaktív anyagok alakították.
Alan Turing, a klasszikus mesterséges intelligencia teszt megalkotója és a második világháborús Enigma katonai rejtjel feltörője a természet tanulmányozására is matematikai apparátust alkalmazott, mintha nem is a 20. század közepén, hanem az ultramodernben élne.
Turing egyik legfontosabb biofelfedezése az a mechanizmus volt, amely szerint az állati bőrökön a minták kialakulnak. A tudós két kémiai reagens - két szín, például fekete és fehér - rendszerének matematikai leírását mutatta be. Egyenleteiből az következett, hogy a rendszer egyensúlyából való kiemelése annak polarizációjához vezet. A színek nem keverednek szürkévé, hanem mintázatokat alkotnak.
Az 1970-es években Wilson és Cowan tudósok ezt a modellt alkalmazták az emberi agyra. Elméletük szerint egy gyógyszer megjelenése kibillenti az izgató és gátló neuronok rendszerét az egyensúlyából, és polarizálja azt. A neuronokból mintázatok alakulnak ki, amelyek aztán a látókéregbe vetülnek.
Más szóval, az anyagok alatt az ember szó szerint az agyába néz. De miért volt olyan fontos az ősemberek számára, hogy ezeket a mintákat felvázolják? Miért pont ezeket? A tokióiak két magyarázatot kínálnak.
Először is, ezek a minták kémiailag stabilak. Idegi szinten akkor is fennmaradnak, amikor a drogot már kivonták a szervezetből. A külvilágból érkező ingerek nem tudják ezt a hatást kiváltani. Másodszor, a szerhasználat leggyakrabban a sámáni rituálék része volt. A szakrális szférához való tartozás valószínűleg növelte a drogvíziók kulturális jelentőségét.
Alan Turing, a klasszikus mesterséges intelligencia teszt megalkotója és a második világháborús Enigma katonai rejtjel feltörője a természet tanulmányozására is matematikai apparátust alkalmazott, mintha nem is a 20. század közepén, hanem az ultramodernben élne.
Turing egyik legfontosabb biofelfedezése az a mechanizmus volt, amely szerint az állati bőrökön a minták kialakulnak. A tudós két kémiai reagens - két szín, például fekete és fehér - rendszerének matematikai leírását mutatta be. Egyenleteiből az következett, hogy a rendszer egyensúlyából való kiemelése annak polarizációjához vezet. A színek nem keverednek szürkévé, hanem mintázatokat alkotnak.
Az 1970-es években Wilson és Cowan tudósok ezt a modellt alkalmazták az emberi agyra. Elméletük szerint egy gyógyszer megjelenése kibillenti az izgató és gátló neuronok rendszerét az egyensúlyából, és polarizálja azt. A neuronokból mintázatok alakulnak ki, amelyek aztán a látókéregbe vetülnek.
Más szóval, az anyagok alatt az ember szó szerint az agyába néz. De miért volt olyan fontos az ősemberek számára, hogy ezeket a mintákat felvázolják? Miért pont ezeket? A tokióiak két magyarázatot kínálnak.
Először is, ezek a minták kémiailag stabilak. Idegi szinten akkor is fennmaradnak, amikor a drogot már kivonták a szervezetből. A külvilágból érkező ingerek nem tudják ezt a hatást kiváltani. Másodszor, a szerhasználat leggyakrabban a sámáni rituálék része volt. A szakrális szférához való tartozás valószínűleg növelte a drogvíziók kulturális jelentőségét.
Bosch és a hippik
A drogművészet következő fellendülése az 1960-as években következett be. Albert Hoffman már 20 évvel korábban szintetizálta az LSD-t anyarozs alkaloidából, Aldous Huxley megírta "Az érzékelés kapui" című esszéjét, amelyben a meszkalint dicsérte, a beatköltők pedig kitalálták az "acid teszt" partikat.
A pszichedelikus forradalom 1967-re érte el a legnagyobb méreteit. Több mint százezer hippi gyűlt össze San Franciscóban a "szerelem nyarára". Több hónapig nem hagyták el az utcákat, és a vietnami háború ellen, a szabad szerelemért és az akkor már tiltott LSD legalizálásáért emeltek szót.
A hippik művészeti programja elsősorban a mindennapi élet esztétizálása volt.Rocklemezborítók, fesztiválok promóciós plakátjai, fényjátékok a koncerteken - itt alakult ki a pszichedelikus vizualitás.
A neonfraktálok, a bizarr formájú virágok és a kaleidoszkópos minták nem csak az LSD alatti látomásokkal ismertették meg a közönséget. Vonzó alternatívának bizonyultak a hivatalos fekete-fehér médiával szemben is. Nemcsak a politikai napirendek és a zenei újítások, hanem a színes reklámok is tömegeket vonzottak a pszichedelikus fesztiválokra.
Az 1970-es évekre kiderült, hogy az LSD esztétikája még túlságosan is vonzó volt. A pszichedélia az ellenkultúrából beszivárgott a mainstreambe: pólókra és ajándéktárgyakra, asztali képernyővédőkre és bulvárlapokra, zenei videókra és Andy Warhol ironikus pop artjába.
Ma még szkepticizmust is kivált. Míg Európában tömegesen nosztalgiáznak a hallucinogén hatvanas évek szabad szelleme iránt, egyes kritikusok józanabbul szemlélik azt a korszakot. Itt van például egy kritika a Summer of Love-ról, a liverpooli Tate és a New York-i Whitney közös kiállításáról: "A legfehérebb, legheteronormatívabb, legkonzervatívabb kiállítás. <...> Egy ajándékbolt."
A pszichedelikus esztétika a galériaművészetre is hatással volt. Felismerhető vizuális túladagolással találkozhatunk a kortárs installációkban, Yayoi Kusama légyszobáitól Pierre Huy lomha fényshow-jaiig, amelyek pusztán művészi eszközökkel transzba merítik a nézőt.
Az op art ugyancsak az 1960-as években az optikai illúziókat vizsgálta élénk színű geometrikus kompozíciókkal. A színek egyetlen elrendezése elég volt ahhoz, hogy egy fesztiválplakáthoz hasonló hatást keltsenek.
A drogművészet visszhangjai a reneszánszban is megtalálhatók. Lorinda Dixon művészettörténész tanulmánya szerint a középkori művészek által ábrázolt vallásos látomásokra ugyanaz az anyarozs-alkaloid volt hatással.
Posztemberi vagy állati
Ismertek olyan esetek, amikor egy antoni kolostorba tett kirándulás után csodával határos módon gyógyult meg az anyarozs. Néha segített a mandragóra gyökér is, amelyből a Bosch festményein látható patikákban főzték a gyógyszert. A középkori művészek azonban a járványt az idők közelgő végére figyelmeztető isteni figyelmeztetésként jelenítették meg.
Az 1960-as évekre megváltozott az emberiség és a természet közötti kapcsolat. Az LSD-t kémiai laboratóriumokban szintetizálták. Az emberek inkább átadták magukat néhány órára az anyagnak, minthogy reszkessenek a "pestis átka" előtt.
Ha ma a pszichedelikus korszakot nézzük, a teoretikusok gyakran a poszthumanizmus felé tett egyik első lépésként emlegetik.
Ma még szkepticizmust is kivált. Míg Európában tömegesen nosztalgiáznak a hallucinogén hatvanas évek szabad szelleme iránt, egyes kritikusok józanabbul szemlélik azt a korszakot. Itt van például egy kritika a Summer of Love-ról, a liverpooli Tate és a New York-i Whitney közös kiállításáról: "A legfehérebb, legheteronormatívabb, legkonzervatívabb kiállítás. <...> Egy ajándékbolt."
A pszichedelikus esztétika a galériaművészetre is hatással volt. Felismerhető vizuális túladagolással találkozhatunk a kortárs installációkban, Yayoi Kusama légyszobáitól Pierre Huy lomha fényshow-jaiig, amelyek pusztán művészi eszközökkel transzba merítik a nézőt.
Az op art ugyancsak az 1960-as években az optikai illúziókat vizsgálta élénk színű geometrikus kompozíciókkal. A színek egyetlen elrendezése elég volt ahhoz, hogy egy fesztiválplakáthoz hasonló hatást keltsenek.
A drogművészet visszhangjai a reneszánszban is megtalálhatók. Lorinda Dixon művészettörténész tanulmánya szerint a középkori művészek által ábrázolt vallásos látomásokra ugyanaz az anyarozs-alkaloid volt hatással.
Posztemberi vagy állati
Ismertek olyan esetek, amikor egy antoni kolostorba tett kirándulás után csodával határos módon gyógyult meg az anyarozs. Néha segített a mandragóra gyökér is, amelyből a Bosch festményein látható patikákban főzték a gyógyszert. A középkori művészek azonban a járványt az idők közelgő végére figyelmeztető isteni figyelmeztetésként jelenítették meg.
Az 1960-as évekre megváltozott az emberiség és a természet közötti kapcsolat. Az LSD-t kémiai laboratóriumokban szintetizálták. Az emberek inkább átadták magukat néhány órára az anyagnak, minthogy reszkessenek a "pestis átka" előtt.
Ha ma a pszichedelikus korszakot nézzük, a teoretikusok gyakran a poszthumanizmus felé tett egyik első lépésként emlegetik.
Lars Bang Larsen svéd tudós és kurátor szerint "az LSD a műholdas kommunikáció, a számítástechnika, az űrutazás és a fogamzásgátlás legalizálása mellé sorolható".
Szerinte mindezek a találmányok aláássák az ember biológiai egységét. A szubsztanciák által befolyásolt művészet egyszerre fejezi ki az emberi szubjektivitást és a nem emberi technológiát.
Maguk a művészek azonban gyakrabban törekedtek arra, hogy a kábítószer segítségével elérjék a természetes nullpontot, mint arra, hogy géppé váljanak. Az ember állati megnyilvánulásai, az ösztönöknek való teljes alávetettség, valamint a vallási és okkult kinyilatkoztatások érdekelték őket.
"A performanszművészet nagyanyja" Marina Abramovic egy nemrég készült brazil filmben egy ayahuasca-szertartás középpontjába került. Bement a dzsungelbe, meztelenre vetkőzött, és dokumentálta a drogra adott testi reakcióit: "Egyszerre szarik, pisil és hány" - írta az egyik kritika.
Szerinte mindezek a találmányok aláássák az ember biológiai egységét. A szubsztanciák által befolyásolt művészet egyszerre fejezi ki az emberi szubjektivitást és a nem emberi technológiát.
Maguk a művészek azonban gyakrabban törekedtek arra, hogy a kábítószer segítségével elérjék a természetes nullpontot, mint arra, hogy géppé váljanak. Az ember állati megnyilvánulásai, az ösztönöknek való teljes alávetettség, valamint a vallási és okkult kinyilatkoztatások érdekelték őket.
"A performanszművészet nagyanyja" Marina Abramovic egy nemrég készült brazil filmben egy ayahuasca-szertartás középpontjába került. Bement a dzsungelbe, meztelenre vetkőzött, és dokumentálta a drogra adott testi reakcióit: "Egyszerre szarik, pisil és hány" - írta az egyik kritika.
De az ilyen kísérletek hatékonyabb médiuma valójában az előadás volt. A "Rhythm 2"-ben (1974) ugyanaz az Abramović két hatásos anyagot vett be. Az első egy katatónia drog volt, amelyre a teste görcsökkel reagált, de a szellemi tisztánlátására nem volt hatással.
A második részben egy nagy adag skizofrénia drog megfosztotta az előadással kapcsolatos emlékeitől. Abramović öt órán keresztül jelen volt a teremben, de elvesztette a kapcsolatot az idővel, a térrel és a közönséggel.
Nem sokkal korábban, az 1968-as felkelések közeledtével Jean-Jacques Lebel francia művész radikális erotikus Happeningset rendezett, amely előtt, vagy éppen közben nagy adag LSD-t vett be.
Lebel és Abramović performanszainak explicit agressziója ellentmondott a háború utáni szeretet és világharmónia deklarációinak.
Az anyagok hatására az emberi személyiség átmenetileg szétesik - hangsúlyozza Larsen, aki a nem hisztérikus drogfóbiások közül az egyetlen kutató, aki ugyanakkor nem romantikusan ábrázolja a pszichedelikus szereket. Elismeri, hogy a szerek nemcsak egy fényes alternatív valóságba való eljutás eszközei voltak, hanem veszélyes, gyakran fájdalmas élmények is - olvassuk csak el a rossz trippek emlékeit.
A folytatásért olvassa el a II. részt
Last edited: