OLVASSA EL --->> A hallucinációk végtelen és színes világa (I. RÉSZ)
Az alfa ritmus elnyomása és a hallucinációk
Az alfa ritmus elnyomása a pszichedelikus állapot legmegbízhatóbb korrelátuma, és a pszichedelikus élmény vizuális intenzitásának jelzőjeként szolgálhat. Az alfa-ritmus azonban sok más állapotban is csökken - például amikor az ember szeme nyitva van. Az alfa ritmus erejének csökkenése azonban akkor is előfordul, amikor a szemek csukva vannak pszichedelikus szerek hatására. Ezzel kapcsolatban Lior Roseman azt sugallja, hogy az alfa ritmus elnyomása csak a képek feldolgozásával függhet össze pszichedelikusan.
Van egy másik nézet is az alfa ritmus elnyomására - talán az információfeldolgozásnak a külsőről a belsőre való eltolódására utal, és éppen ez az a tényező, amely hallucinációkat okoz. Egy M. Kometer és munkatársai által végzett vizsgálatban az alfa ritmus teljesítményét mérték az ingerek bemutatása előtt és közben. Amikor pszichedelikus szerek helyett placebót kaptak az alanyok, vizuális feladat nélkül, azt találták: a vizuális hálózat ingerlékenysége csökken a magas szintű gátlás miatt, ami korrelál az alfa-ritmus magas teljesítményével a parieto-okcipitális területen. Az alfa-ritmus teljesítményét azonban a pszilocibin a prestimulus helyén csillapítja, és megakadályozza a későbbi inger által kiváltott teljesítménycsökkenést is. Kiderült, hogy inger hiányában a vizuális kéreg gerjesztett, inger jelenlétében pedig gátolt. Hasonlóképpen, a számítási modellek azt sugallják, hogy a látókéreg fokozott gerjeszthetősége destabilizálhatja a spontán neuronális aktivitást, ami elemi vizuális hallucinációkhoz vezet.
A szerzők azonban megjegyzik, hogy az alfa-ritmus teljesítménycsökkenése és a vizuális hallucinációk intenzitása közötti korreláció nem érte el a statisztikai szignifikanciát, így talán nem az alfa-ritmus a főszereplő a hallucinációk generálásában.
Másrészt a sejtszintű vizsgálatok hasonló neuronális aktiváció-gátlás mintázatot mutatnak inger jelenlétében és hiányában. Az 5-HT2A szerotoninreceptor aktiválása elnyomja a nagy frekvenciájú gerjesztéssel rendelkező neuronok aktivitását. Ezeket a neuronokat általában külső vizuális ingerek aktiválják. Ezzel szemben az alacsony gerjesztési frekvenciájú neuronokat az 5-HT2A receptor aktiválja. Ezek a neuronok az ingerektől független belső háttéraktivitásra reagálnak.
Christopher Timmermann egyik munkájában erős korrelációt talált az alfa ritmus teljesítményének csökkenése és a szubjektív intenzitás percről percre történő változása, valamint a plazmában lévő DMT mennyisége között. A szerző szerint a théta/delta ritmusok megfigyelt megjelenése az alfa/béta ritmusok jellegzetes "összeomlásával" együtt az "áttörési élménynek" köszönhető, egy olyan észlelési mechanizmusnak, amellyel az agy az exogén módon kapott információk feldolgozásáról átvált egy olyan állapotba, amelyben a feldolgozást endogén módon irányítja. Talán ez a ritmus-inverzió pontosan a feldolgozási váltással függ össze: a változatlan tudatállapotban az alfa- és béta-ritmusok dominálnak, míg az ellazult, alvásközeli állapotban a théta- és delta-ritmusok jelennek meg.
Egy másik, Leor Roseman által 2016-ban végzett tanulmányban a szerzők azt vizsgálták, hogy az elsődleges látókéreg különböző területeinek (V1 és V3) retinotopikusan szervezett régióinak funkcionális konnektivitása mennyire változik LSD hatására. A tudósok azt feltételezték, hogy a konnektivitás megnő a V1 és a V3 vízszintes és függőleges ingerekre való reagálásért felelős kongruens területein, azaz például a V1 vízszintes ingerekre reagáló területe és az ugyanezen ingerekre reagáló V3 területe között nagyobb lesz a konnektivitás. Kiderült, hogy ez így is van. Ez azt jelenti, hogy.
Az alfa ritmus elnyomása a pszichedelikus állapot legmegbízhatóbb korrelátuma, és a pszichedelikus élmény vizuális intenzitásának jelzőjeként szolgálhat. Az alfa-ritmus azonban sok más állapotban is csökken - például amikor az ember szeme nyitva van. Az alfa ritmus erejének csökkenése azonban akkor is előfordul, amikor a szemek csukva vannak pszichedelikus szerek hatására. Ezzel kapcsolatban Lior Roseman azt sugallja, hogy az alfa ritmus elnyomása csak a képek feldolgozásával függhet össze pszichedelikusan.
Van egy másik nézet is az alfa ritmus elnyomására - talán az információfeldolgozásnak a külsőről a belsőre való eltolódására utal, és éppen ez az a tényező, amely hallucinációkat okoz. Egy M. Kometer és munkatársai által végzett vizsgálatban az alfa ritmus teljesítményét mérték az ingerek bemutatása előtt és közben. Amikor pszichedelikus szerek helyett placebót kaptak az alanyok, vizuális feladat nélkül, azt találták: a vizuális hálózat ingerlékenysége csökken a magas szintű gátlás miatt, ami korrelál az alfa-ritmus magas teljesítményével a parieto-okcipitális területen. Az alfa-ritmus teljesítményét azonban a pszilocibin a prestimulus helyén csillapítja, és megakadályozza a későbbi inger által kiváltott teljesítménycsökkenést is. Kiderült, hogy inger hiányában a vizuális kéreg gerjesztett, inger jelenlétében pedig gátolt. Hasonlóképpen, a számítási modellek azt sugallják, hogy a látókéreg fokozott gerjeszthetősége destabilizálhatja a spontán neuronális aktivitást, ami elemi vizuális hallucinációkhoz vezet.
Másrészt a sejtszintű vizsgálatok hasonló neuronális aktiváció-gátlás mintázatot mutatnak inger jelenlétében és hiányában. Az 5-HT2A szerotoninreceptor aktiválása elnyomja a nagy frekvenciájú gerjesztéssel rendelkező neuronok aktivitását. Ezeket a neuronokat általában külső vizuális ingerek aktiválják. Ezzel szemben az alacsony gerjesztési frekvenciájú neuronokat az 5-HT2A receptor aktiválja. Ezek a neuronok az ingerektől független belső háttéraktivitásra reagálnak.
Christopher Timmermann egyik munkájában erős korrelációt talált az alfa ritmus teljesítményének csökkenése és a szubjektív intenzitás percről percre történő változása, valamint a plazmában lévő DMT mennyisége között. A szerző szerint a théta/delta ritmusok megfigyelt megjelenése az alfa/béta ritmusok jellegzetes "összeomlásával" együtt az "áttörési élménynek" köszönhető, egy olyan észlelési mechanizmusnak, amellyel az agy az exogén módon kapott információk feldolgozásáról átvált egy olyan állapotba, amelyben a feldolgozást endogén módon irányítja. Talán ez a ritmus-inverzió pontosan a feldolgozási váltással függ össze: a változatlan tudatállapotban az alfa- és béta-ritmusok dominálnak, míg az ellazult, alvásközeli állapotban a théta- és delta-ritmusok jelennek meg.
Egy másik, Leor Roseman által 2016-ban végzett tanulmányban a szerzők azt vizsgálták, hogy az elsődleges látókéreg különböző területeinek (V1 és V3) retinotopikusan szervezett régióinak funkcionális konnektivitása mennyire változik LSD hatására. A tudósok azt feltételezték, hogy a konnektivitás megnő a V1 és a V3 vízszintes és függőleges ingerekre való reagálásért felelős kongruens területein, azaz például a V1 vízszintes ingerekre reagáló területe és az ugyanezen ingerekre reagáló V3 területe között nagyobb lesz a konnektivitás. Kiderült, hogy ez így is van. Ez azt jelenti, hogy.
- Az elsődleges látókéreg részt vesz a csukott szemmel létrehozott vizuális képekben.
- A konnektivitás erősödése az agykéreg belső architektúrájának megfelelően történik. Kiderült, hogy a látókéreg úgy viselkedik, mintha térben lokalizált vizuális információt kapna.
Így egy kicsit összegezve, valóban azt látjuk, hogy az alfa ritmus elnyomását számos vizsgálatban megfigyelték. Az értelmezésnek még mindig van helye: egyesek ragaszkodnak ahhoz a hipotézishez, hogy a feldolgozás külsőről belsőre vált, míg mások úgy vélik, hogy ez még mindig ugyanaz a mechanizmus, amely a képek feldolgozásakor működik - függetlenül attól, hogy milyen, pszichedelikus vagy hétköznapi. A váltás hipotézise ésszerűnek tűnik: elvégre az agykéreg továbbra is úgy aktiválódik, mintha látna valamit, és kiderül, hogy az inger jelenléte a "konszenzuális" valóságban nem olyan fontos - elég inger, hogy önmagát generálja (például spontán gerjesztés). Vajon mit szólnának a "perifériás elméletek" hívei, ha megélték volna ezeket az időket, és észrevették volna, hogy mennyi bizonyíték van ma már a hallucinációk generálásának "központi" hipotézise mellett...?
DMT-tripek és göndörkáposzta
Képzeljünk el egy göndörkáposztát. Látod, hogy mennyire görbült a felülete egy közönséges káposztához képest? A lényeg az, hogy a göndör káposzta a hiperbolikus objektum példája. Andreas Emilson matematikus, a Qualia Kutatóintézet igazgatója ezt a példát adja a hiperbolikus térre. Azt is felvetette, hogy a DMT-trip csúcspontján a tér hiperbolikus lesz.
A hiperbolikus geometria megkérdőjelezi Euklidész ötödik posztulátumát az egyenesek párhuzamosságáról, a háromszögek szögeinek összege kisebb, mint 180 fok, és más, a matematikusok számára érdekes tulajdonságokkal rendelkezik. Ilyen például a szimmetria. A hiperbolikus geometriában végtelen számú típusa lehetséges!
Egy képzeletbeli hangya, amelyik egy-egy centimétert sétál, és minden alkalommal 90 fokos fordulatot tesz, ötször megismételve ezt a gyakorlatot, képes lesz megtalálni magát a kiindulópontban - ami az euklideszi geometriában lehetetlen, az a hiperbolikus geometriában valósággá válik. Egyébként vannak olyan tanulmányok is, amelyek azt állítják, hogy a változatlan tudatállapotban való érzékelésünk inkább a nem-euklideszi geometria kereteibe illeszkedik.
DMT-tripek és göndörkáposzta
Képzeljünk el egy göndörkáposztát. Látod, hogy mennyire görbült a felülete egy közönséges káposztához képest? A lényeg az, hogy a göndör káposzta a hiperbolikus objektum példája. Andreas Emilson matematikus, a Qualia Kutatóintézet igazgatója ezt a példát adja a hiperbolikus térre. Azt is felvetette, hogy a DMT-trip csúcspontján a tér hiperbolikus lesz.
A hiperbolikus geometria megkérdőjelezi Euklidész ötödik posztulátumát az egyenesek párhuzamosságáról, a háromszögek szögeinek összege kisebb, mint 180 fok, és más, a matematikusok számára érdekes tulajdonságokkal rendelkezik. Ilyen például a szimmetria. A hiperbolikus geometriában végtelen számú típusa lehetséges!
Egy képzeletbeli hangya, amelyik egy-egy centimétert sétál, és minden alkalommal 90 fokos fordulatot tesz, ötször megismételve ezt a gyakorlatot, képes lesz megtalálni magát a kiindulópontban - ami az euklideszi geometriában lehetetlen, az a hiperbolikus geometriában valósággá válik. Egyébként vannak olyan tanulmányok is, amelyek azt állítják, hogy a változatlan tudatállapotban való érzékelésünk inkább a nem-euklideszi geometria kereteibe illeszkedik.
Andreas Emilson a következőket írja 2017-es blogjában.
Andreas a DMT-élmény kialakulását is több szakaszra osztotta, amelyekben a dózistól függően az euklideszi szimmetriától a hiperbolikus szimmetria felé haladunk.
Ebben a munkájában Andreas a pszichedelikus állapotok mechanizmusát több alapvető folyamaton keresztül magyarázta: a kontroll megzavarása, a "sodródás", a könnyített mintafelismerés és a szimmetrikus textúraismétlés.
Ebben a munkájában Andreas a pszichedelikus állapotok mechanizmusát több alapvető folyamaton keresztül magyarázta: a kontroll megzavarása, a "sodródás", a könnyített mintafelismerés és a szimmetrikus textúraismétlés.
- A kontroll megzavarása. Normális állapotban érzékelésünket a felülről lefelé irányuló kontroll korlátozza, ami az éppen nem releváns információk elnyomását és az afferens érzékszervi információk saját elvárásaink alapján történő korrekcióját jelenti. Az agy legtöbb visszacsatolási hurokja gátló jellegű, ami azt jelenti, hogy az emberi tudatosság inkább korlátozott, mint szabad. A retinában például oldalsó gátlás van a kép kontrasztjának fokozása érdekében. Az agykéregben a gyors gátlás alulról felfelé és oldalirányban is érvényesülhet - ezt nevezzük a gyors gátlás szinaptikus hármasának.
A REBUS-modell szerint a pszichedelikus szerek szedése során a felülről lefelé irányuló információfeldolgozás is gyengül, és az érzékszervi információk, amelyek feldolgozását normál állapotokban a felfelé irányuló információk irányítják, nagyobb szerephez jutnak. Ez lehetővé teszi, hogy a felszálló információ nagyobb hatással legyen a tudatos tapasztalatainkra. - "Sodródás." A tárgyak és a táj textúrája, alakja és általános szerkezete fokozatosan torzul, összeolvad és átalakul.
- Könnyű mintafelismerés. Az emberek általában hajlamosak független tárgyakat összefüggő alakzatokba csoportosítani: a felhők mint kutyák, arcok a fákban stb. Pszichedelikus szerek hatására azonban ez sokkal gyakrabban történik.
- Szimmetrikus textúraismétlés. A saját felületükön összetett és szimmetrikus módon ismételten visszatükröződő textúrák.
Andreas ezt a következőképpen magyarázza. A DMT hatására a szimmetria észlelésének mértéke megnő, a gátló kontroll csökken. A személy gyorsan több kapcsolatot talál a tárgyak között, ami a mért szubjektív távolságok hálózatát hozza létre, amely nem ágyazható be az euklideszi háromdimenziós térbe. A szimmetria túlcsordulása is bekövetkezik. Minden, amire a figyelem összpontosul, elkezd elágazni, másolni és megsokszorozódni, telítődve a jelenettel olyan mértékben, hogy az már nem érzékelhető az euklideszi térben.
Következtetés
Történelmi perspektívából kiindulva eljutottunk a vizuális hallucinációk generálásának kortárs kutatásaihoz és mechanizmusaihoz. Kluwer "állandó formái" annyira megfogtak, hogy konkrét vizuális tárgyakra vonatkozóan retinotopikus kérgi szerveződésen (a retinából a látókéregbe történő vetülések) alapuló, mégis matematikailag alátámasztott magyarázó mechanizmusokat javasoltak a generálásukra. Amikor áttértem a modernebb kutatásokra, olyan elégedetlenséget éreztem, amit nem tudtam megérteni. A "Kluwer-hullámban" folyamatosan azt kerestem, hogy legyenek olyan tanulmányok, amelyek konkrét vizuális képeket magyaráznak. De a vizuális hallucinációkkal kapcsolatos modern kutatásokat fenomenológiailag írják le, és általában fMRI-képekre mennek az aktivációs zónákkal vagy az evokált potenciálok ábráival. Kiderült, hogy az elégedetlenség annak a nagyon nyomasztó "magyarázó résnek" a visszatükröződése, amikor a képek és grafikonok nem teszik lehetővé a qualia megismerését.
Chalmers filozófus szerint a qualia az, ami minden élményt kísér, maga az egyén szubjektivitása, a "miért kíséri minden cselekedetemet egy érzés?" kérdés, és az a szakadék, ami elválasztja a két embert - nem lehet belelátni valaki más qualiájába, de ez teszi egyedivé a szubjektív élményt.
Összességében az eredmények:
1.A pszichedelikus élménynek van némi struktúrája, és személyenként hasonló lehet;
2. A vizuális hallucinációk a külső információ feldolgozásáról a belső információ feldolgozására való áttérésnek tudhatók be - az alfa ritmus elnyomása, a béta/théta ritmusok megnövekedése gyakran megfigyelhető a vizuális hallucinációval kapcsolatos vizsgálatokban, és részt vehetnek ebben a folyamatban;
3. A vizuális hallucinációkat a külső információ feldolgozásáról a belső információ feldolgozására való áttérés okozhatja. A vizuális hallucinációk a felülről lefelé irányuló kontroll elnyomása és az alulról felfelé irányuló információfeldolgozás megnövekedett súlya miatt alakulhatnak ki, ami zavarja a "jóslatok" készítését arról, hogy hogyan működik a "konszenzuális" valóság, és egy teljesen nem konszenzuális valóságot generál;
4. A tér érzékelése pszichedelikus szerek, és különösen DMT hatására hiperbolikus lehet.
OLVASSA EL --->> A hallucinációk végtelen és színes világa (I. RÉSZ)
Történelmi perspektívából kiindulva eljutottunk a vizuális hallucinációk generálásának kortárs kutatásaihoz és mechanizmusaihoz. Kluwer "állandó formái" annyira megfogtak, hogy konkrét vizuális tárgyakra vonatkozóan retinotopikus kérgi szerveződésen (a retinából a látókéregbe történő vetülések) alapuló, mégis matematikailag alátámasztott magyarázó mechanizmusokat javasoltak a generálásukra. Amikor áttértem a modernebb kutatásokra, olyan elégedetlenséget éreztem, amit nem tudtam megérteni. A "Kluwer-hullámban" folyamatosan azt kerestem, hogy legyenek olyan tanulmányok, amelyek konkrét vizuális képeket magyaráznak. De a vizuális hallucinációkkal kapcsolatos modern kutatásokat fenomenológiailag írják le, és általában fMRI-képekre mennek az aktivációs zónákkal vagy az evokált potenciálok ábráival. Kiderült, hogy az elégedetlenség annak a nagyon nyomasztó "magyarázó résnek" a visszatükröződése, amikor a képek és grafikonok nem teszik lehetővé a qualia megismerését.
Chalmers filozófus szerint a qualia az, ami minden élményt kísér, maga az egyén szubjektivitása, a "miért kíséri minden cselekedetemet egy érzés?" kérdés, és az a szakadék, ami elválasztja a két embert - nem lehet belelátni valaki más qualiájába, de ez teszi egyedivé a szubjektív élményt.
Összességében az eredmények:
1.A pszichedelikus élménynek van némi struktúrája, és személyenként hasonló lehet;
2. A vizuális hallucinációk a külső információ feldolgozásáról a belső információ feldolgozására való áttérésnek tudhatók be - az alfa ritmus elnyomása, a béta/théta ritmusok megnövekedése gyakran megfigyelhető a vizuális hallucinációval kapcsolatos vizsgálatokban, és részt vehetnek ebben a folyamatban;
3. A vizuális hallucinációkat a külső információ feldolgozásáról a belső információ feldolgozására való áttérés okozhatja. A vizuális hallucinációk a felülről lefelé irányuló kontroll elnyomása és az alulról felfelé irányuló információfeldolgozás megnövekedett súlya miatt alakulhatnak ki, ami zavarja a "jóslatok" készítését arról, hogy hogyan működik a "konszenzuális" valóság, és egy teljesen nem konszenzuális valóságot generál;
4. A tér érzékelése pszichedelikus szerek, és különösen DMT hatására hiperbolikus lehet.
OLVASSA EL --->> A hallucinációk végtelen és színes világa (I. RÉSZ)