Nem titok, hogy számos ország jogszabályai különösen szigorúak az olyan gyógyszerek tekintetében, amelyek akár elméletileg is fizikai vagy mentális függőséget okozhatnak. Sőt, különösen intoleráns a gyógyszerek bizonyos osztályaival - fájdalomcsillapítókkal, pszichostimulánsokkal és altatókkal - szemben, de szemet huny a káros fenobarbitál szabadforgalomban való jelenléte felett (egyes kombinált nyugtatók részeként).
Olyan esetekről számolunk be, amikor a korábban legális gyógyszerek illegálissá váltak, majd visszatértek a klinikai gyakorlatba.
Az orvosok sokáig nem írhattak fel biztonságosan fentanil tapaszokat vagy opioid fájdalomcsillapítókat: a felelősség túl nagy volt, a bürokratikus eljárás pedig túl nehézkes.
Érdekes módon a tapaszok formájában alkalmazott kábító hatású (opioid) fájdalomcsillapítók számos országban elterjedtek. Még ha a gyógyszer ebben a formában kerül is olyan személy kezébe, aki valóban "be akar lőni", vagy akár függőségben szenved, ez nem segít neki az elvonási tünetek megszüntetésében és a régóta várt opioidos mámorban. Aza tény, hogy ugyanannak a fentanilnak a véráramba történő felszabadulásának sebessége nagyon lassú, és jelenleg nem ismertek egyszerű és otthon is elérhető módszerek a "tapaszból való izolálására".
Olyan esetekről számolunk be, amikor a korábban legális gyógyszerek illegálissá váltak, majd visszatértek a klinikai gyakorlatba.
Az orvosok sokáig nem írhattak fel biztonságosan fentanil tapaszokat vagy opioid fájdalomcsillapítókat: a felelősség túl nagy volt, a bürokratikus eljárás pedig túl nehézkes.
Érdekes módon a tapaszok formájában alkalmazott kábító hatású (opioid) fájdalomcsillapítók számos országban elterjedtek. Még ha a gyógyszer ebben a formában kerül is olyan személy kezébe, aki valóban "be akar lőni", vagy akár függőségben szenved, ez nem segít neki az elvonási tünetek megszüntetésében és a régóta várt opioidos mámorban. Aza tény, hogy ugyanannak a fentanilnak a véráramba történő felszabadulásának sebessége nagyon lassú, és jelenleg nem ismertek egyszerű és otthon is elérhető módszerek a "tapaszból való izolálására".
Phencyclidine
Számos, jelenleg tiltott drog "modelldrog" bizonyos farmakológiai folyamatok vagy jelenségek leírásakor.
Például a fenüklidint (más néven szernyl, más néven PCP) 15 évig (1950-től 1965-ig) használták általános érzéstelenítésre. Később kivonták a rutinszerű klinikai használatból, de a kísérleti farmakológiában megmaradt, mint olyan anyag, amely bizonyos mennyiségben akut pszichózist okoz, amely megkülönböztethetetlen a skizofrénia pszichózisától (erről írt különösen R. Garey és E. Luby).
Garey cikkében a "skizofrénomimetikum" kifejezést használta - olyan anyag, amelynek hatása nagyon hasonlít a skizofrénia tüneteihez. Ez a fogalom tovább mutálódott "pszichotomimetikummá"- olyan anyaggá, amely (bármilyen természetű) pszichózist imitál, és a továbbiakban ezt a kifejezést a "pszichedelikus" szóval együtt kezdték használni.
Számos, jelenleg tiltott drog "modelldrog" bizonyos farmakológiai folyamatok vagy jelenségek leírásakor.
Például a fenüklidint (más néven szernyl, más néven PCP) 15 évig (1950-től 1965-ig) használták általános érzéstelenítésre. Később kivonták a rutinszerű klinikai használatból, de a kísérleti farmakológiában megmaradt, mint olyan anyag, amely bizonyos mennyiségben akut pszichózist okoz, amely megkülönböztethetetlen a skizofrénia pszichózisától (erről írt különösen R. Garey és E. Luby).
Garey cikkében a "skizofrénomimetikum" kifejezést használta - olyan anyag, amelynek hatása nagyon hasonlít a skizofrénia tüneteihez. Ez a fogalom tovább mutálódott "pszichotomimetikummá"- olyan anyaggá, amely (bármilyen természetű) pszichózist imitál, és a továbbiakban ezt a kifejezést a "pszichedelikus" szóval együtt kezdték használni.
LSD
Az 1950-es és 1960-as évek az emberiségnek nemcsak a fenüklidint, hanem az LSD-t is adták. Sokáig ennek a szónak sem volt negatív konnotációja. Ronald A. Sandison például az LSD klinikai alkalmazását kutatta, és írt egy nagyon érdekes könyvet, amelyben részletesen leírta a pszichomimetikus anyagok használata során a kábítószer okozta pszichózis tüneteit (1964).
A kutatói pályafutás korai szakaszában az LSD pszichedelikus hatásait ellenőrzött körülmények között és orvosok jelenlétében írta le. Emellett a klinikákon pszichiáterek 100 mcg anyagot injekcióztak maguknak, és beszámoltak tapasztalataikról. Azutazás után a pszichiáterek "sikeresen folytatták szokásos tevékenységüket": képzeljük csak el, hogy egy elmegyógyintézetben találjuk magunkat, és az orvos maga is csak úgy visszatért a valóságba!
A pszichiáterek megállapították, hogy az LSD másképp hat az egészséges emberekre és a neurózisban vagy neurózisszerű zavarokban szenvedő betegekre: az utóbbiaknál a negatív tünetek fokozódtak, és ötször gyakrabban figyelték meg őket, mint az egészségeseket.
Az 1950-es és 1960-as évek az emberiségnek nemcsak a fenüklidint, hanem az LSD-t is adták. Sokáig ennek a szónak sem volt negatív konnotációja. Ronald A. Sandison például az LSD klinikai alkalmazását kutatta, és írt egy nagyon érdekes könyvet, amelyben részletesen leírta a pszichomimetikus anyagok használata során a kábítószer okozta pszichózis tüneteit (1964).
A kutatói pályafutás korai szakaszában az LSD pszichedelikus hatásait ellenőrzött körülmények között és orvosok jelenlétében írta le. Emellett a klinikákon pszichiáterek 100 mcg anyagot injekcióztak maguknak, és beszámoltak tapasztalataikról. Azutazás után a pszichiáterek "sikeresen folytatták szokásos tevékenységüket": képzeljük csak el, hogy egy elmegyógyintézetben találjuk magunkat, és az orvos maga is csak úgy visszatért a valóságba!
A pszichiáterek megállapították, hogy az LSD másképp hat az egészséges emberekre és a neurózisban vagy neurózisszerű zavarokban szenvedő betegekre: az utóbbiaknál a negatív tünetek fokozódtak, és ötször gyakrabban figyelték meg őket, mint az egészségeseket.
A közkeletű tévhittel ellentétben az LSD nem gyógyítja a skizofréniát, hanem inkább súlyosbítja annak tüneteit.
Ronald A. Sandison emellett hosszan tartó pszichózisokat írt le az anyag egyszeri bevitele után, amikor a betegek megváltoztatták viselkedésüket.
Újabb munkák azonban egy általánosabb definícióval egészítették ki, amely az LSD hosszú távú utóhatásait írja le: hosszú távú hallucinogén-indukált perceptuális zavar (HPPD). Ez az állapot nemcsak viselkedési zavarokat foglal magában, hanem egy "vizuális hó" hatást is: az LSD-t használó egyének "szemcsés filmhatást" tapasztalhatnak (vagy ahogy az alanyok fogalmaztak, "TV interferencia hatást"). Ez valahogy így néz ki.
Ronald A. Sandison emellett hosszan tartó pszichózisokat írt le az anyag egyszeri bevitele után, amikor a betegek megváltoztatták viselkedésüket.
Újabb munkák azonban egy általánosabb definícióval egészítették ki, amely az LSD hosszú távú utóhatásait írja le: hosszú távú hallucinogén-indukált perceptuális zavar (HPPD). Ez az állapot nemcsak viselkedési zavarokat foglal magában, hanem egy "vizuális hó" hatást is: az LSD-t használó egyének "szemcsés filmhatást" tapasztalhatnak (vagy ahogy az alanyok fogalmaztak, "TV interferencia hatást"). Ez valahogy így néz ki.
Milyen klinikai haszna lehet tehát az LSD-nek, az állítólag legbiztonságosabb pszichedelikumnak? Paradox módon ez az anyag bizonyos esetekben nem súlyosbítani, hanem éppen ellenkezőleg, kezelni képes a szorongásos zavarokat.
Ezekben a napokban Svájcban, az LSD "atyjának", Albert Hoffmannak a szülőhelyén, a tudósok azt vizsgálják, hogy az anyagot lehet-e nyugtatóként használni szomatikusan egészséges embereknél és palliatív kezelésben részesülő embereknél (például a rák végső stádiumában).
Ezt a klinikai vizsgálatot a bizonyítékokon alapuló orvoslás minden kánonja szerint végzik. Placebo-kontrollált, az önkéntesek szigorú kiválasztásával és "elvakítással" - senki, beleértve az egészségügyi személyzetet és a betegeket is, nem fogja tudni, ki kapta a cumit és ki a hatóanyagot.
Ez a vizsgálat 2025-ig tart, utána publikálják az eredményeket, és ha azok pozitívnak bizonyulnak, az LSD-t számos országban bevezethetik a pszichiátriai gyakorlatba. Azt is vizsgálják, hogy az LSD alkalmazható-e a klaszteres fejfájás, a migrén egy rendkívül kínzó formájának kezelésére.
Ezekben a napokban Svájcban, az LSD "atyjának", Albert Hoffmannak a szülőhelyén, a tudósok azt vizsgálják, hogy az anyagot lehet-e nyugtatóként használni szomatikusan egészséges embereknél és palliatív kezelésben részesülő embereknél (például a rák végső stádiumában).
Ezt a klinikai vizsgálatot a bizonyítékokon alapuló orvoslás minden kánonja szerint végzik. Placebo-kontrollált, az önkéntesek szigorú kiválasztásával és "elvakítással" - senki, beleértve az egészségügyi személyzetet és a betegeket is, nem fogja tudni, ki kapta a cumit és ki a hatóanyagot.
Ez a vizsgálat 2025-ig tart, utána publikálják az eredményeket, és ha azok pozitívnak bizonyulnak, az LSD-t számos országban bevezethetik a pszichiátriai gyakorlatba. Azt is vizsgálják, hogy az LSD alkalmazható-e a klaszteres fejfájás, a migrén egy rendkívül kínzó formájának kezelésére.
A véralvadást fokozó gyógyszertől a poszttraumás stressz-szindróma gyógymódjáig
Menjünk vissza a huszadik század elejére. A közelgő háború felhői gyülekeztek Európa felett, a vajúdó nők és az arisztokraták gyakran haltak meg vérzésben, és nem voltak hatékony véralvadáscsillapító gyógyszerek. És akkor jött a vérzéscsillapító drog, a hidrastinin, amelynek az MDMA (metiléndioxi-metamfetamin) egy félterméke.
Az MDMA-t sokáig csak egy felesleges reakcióterméknek tartották, mígnem 1927-ben Max Oberlin vegyész úgy döntött, hogy feltárja az anyag élettani hatásait.
Nemcsak megismételte a Merck-szabadalomban szereplő szintézist, hanem a jelek szerint valóban tesztelte a hatását: még Alexander Shulgin [az MDMA-t és más pszichedelikus szereket szintetizáló és tanulmányozó amerikai kémikus] előtt említette a "pupillaméretre gyakorolt hatásokat".
Ráadásul Shulgin előtt az amerikai hadsereg is érdeklődött az MDMA iránt. 1953-ban finanszírozták az anyag hatásainak kutatását, és ezeknek a teszteknek az eredményeit csak az 1970-es években hozták nyilvánosságra. Még a hivatásos történészek sem tudnak pontos dátumot mondani, hogy mikor kezdték el az emberek először használni az MDMA-t.
Menjünk vissza a huszadik század elejére. A közelgő háború felhői gyülekeztek Európa felett, a vajúdó nők és az arisztokraták gyakran haltak meg vérzésben, és nem voltak hatékony véralvadáscsillapító gyógyszerek. És akkor jött a vérzéscsillapító drog, a hidrastinin, amelynek az MDMA (metiléndioxi-metamfetamin) egy félterméke.
Az MDMA-t sokáig csak egy felesleges reakcióterméknek tartották, mígnem 1927-ben Max Oberlin vegyész úgy döntött, hogy feltárja az anyag élettani hatásait.
Nemcsak megismételte a Merck-szabadalomban szereplő szintézist, hanem a jelek szerint valóban tesztelte a hatását: még Alexander Shulgin [az MDMA-t és más pszichedelikus szereket szintetizáló és tanulmányozó amerikai kémikus] előtt említette a "pupillaméretre gyakorolt hatásokat".
Ráadásul Shulgin előtt az amerikai hadsereg is érdeklődött az MDMA iránt. 1953-ban finanszírozták az anyag hatásainak kutatását, és ezeknek a teszteknek az eredményeit csak az 1970-es években hozták nyilvánosságra. Még a hivatásos történészek sem tudnak pontos dátumot mondani, hogy mikor kezdték el az emberek először használni az MDMA-t.
Alexander Shulgin, akit az "MDMA atyjaként " emlegetnek,csak az 1970-es években kezdte el komolyan tanulmányozni az anyag hatásait.
Ekkor kezdtek el érdeklődni a pszichoterapeuták is az anyag iránt, akik azonban igyekeztek nem szenzációhajhászkodni a használata iránt, bár Leo Zeff pszichológus nagyon pozitívan írta le a hatását. Az anyag azonban elhagyta a laboratóriumok és kórházak határait, és a kialakuló rave-kultúra egyik "alapkövévé" vált.
Sajnos az anyag ellenőrizetlen használata gyakran túladagoláshoz és rossz minőségű tételek terjesztéséhez vezetett. AzMDMA használata olyanok körében kezdődött, akiknek pszichiáter rendelőjén kívül nem szabadna, például neurotikus zavarokkal küzdő emberek körében.
Az MDMA pszichoterápiás potenciálját Debbie Harlow, Alice Ager és Rick Doblin amerikai pszichiáterek és pszichoterapeuták vizsgálták részletesen. Utóbbi a MAPS, a Multidisciplinary Association for the Study of Psychedelics társalapítója is.
Doblin nem egy szociális aktivista vagy bárki más szemszögéből követi a drogpárti politikát, hanem egy olyan ember szemszögéből, aki a Harvardon a pszichoaktív anyagok forgalmának szabályozásának társadalmi következményeiről és jogi vonatkozásairól írta doktori disszertációját.
Ekkor kezdtek el érdeklődni a pszichoterapeuták is az anyag iránt, akik azonban igyekeztek nem szenzációhajhászkodni a használata iránt, bár Leo Zeff pszichológus nagyon pozitívan írta le a hatását. Az anyag azonban elhagyta a laboratóriumok és kórházak határait, és a kialakuló rave-kultúra egyik "alapkövévé" vált.
Sajnos az anyag ellenőrizetlen használata gyakran túladagoláshoz és rossz minőségű tételek terjesztéséhez vezetett. AzMDMA használata olyanok körében kezdődött, akiknek pszichiáter rendelőjén kívül nem szabadna, például neurotikus zavarokkal küzdő emberek körében.
Az MDMA pszichoterápiás potenciálját Debbie Harlow, Alice Ager és Rick Doblin amerikai pszichiáterek és pszichoterapeuták vizsgálták részletesen. Utóbbi a MAPS, a Multidisciplinary Association for the Study of Psychedelics társalapítója is.
Doblin nem egy szociális aktivista vagy bárki más szemszögéből követi a drogpárti politikát, hanem egy olyan ember szemszögéből, aki a Harvardon a pszichoaktív anyagok forgalmának szabályozásának társadalmi következményeiről és jogi vonatkozásairól írta doktori disszertációját.
Miután az MDMA-t az 1980-as évek közepén betiltották, a farmakológusok furcsa módon újra elővették az anyagot - immár modernebb toxicitásértékelési technikákkal felvértezve. Azóta létezik az MDMA neurotoxicitásának elmélete, amelynek vannak támogatói és ellenzői egyaránt - és mindkét oldalnak vannak kísérleti kutatásokkal alátámasztott érvei. Ugyanakkor mindketten helytelennek tartják az ellenzők módszertanát az anyag hatásainak értékelésére.
AzMDMA-asszisztált pszichoterápiával (MDMA) kapcsolatos klinikai kísérletek jelenleg is folynak. Ebben az esetben az MDMA szedése abban különbözik a hangos techno és EBM szerinti használatától, hogy pszichiáter vagy pszichoterapeuta felügyelete alatt történik.
A szakemberek először felmérik a páciens fizikai és mentális állapotát (főként azt vizsgálják, hogy a páciensnek nincs-e súlyos szív- és érrendszeri vagy mentális betegsége, amelyet az MDMA súlyosbíthat).
A MAPS az MDMA-t poszttraumás stressz zavarban (PTSD, hivatalos klinikai vizsgálati regiszterbejegyzés) szenvedő betegek segítőjeként is teszteli. Hasonló tesztek folynak a svájci Bázeli Egyetemi Kórházban is.
AzMDMA-asszisztált pszichoterápiával (MDMA) kapcsolatos klinikai kísérletek jelenleg is folynak. Ebben az esetben az MDMA szedése abban különbözik a hangos techno és EBM szerinti használatától, hogy pszichiáter vagy pszichoterapeuta felügyelete alatt történik.
A szakemberek először felmérik a páciens fizikai és mentális állapotát (főként azt vizsgálják, hogy a páciensnek nincs-e súlyos szív- és érrendszeri vagy mentális betegsége, amelyet az MDMA súlyosbíthat).
A MAPS az MDMA-t poszttraumás stressz zavarban (PTSD, hivatalos klinikai vizsgálati regiszterbejegyzés) szenvedő betegek segítőjeként is teszteli. Hasonló tesztek folynak a svájci Bázeli Egyetemi Kórházban is.
Cannabis
És hogy áll az egyik legelterjedtebb és legvitatottabb drog, a marihuána? Küzdelmes: A bizonyítékokon alapuló orvoslás segítségével a marihuána igyekszik kivívni a maga kis területét a különböző betegségek terápiájában.
A már említett Rick Doblin az elsők között végzett egy szigorú, szisztematikus tanulmányt, amely igazolta a marihuána és a marihuána alapú gyógyászati formák használatát: segítenek megelőzni a hányást és a hányingert a rákos betegeknél.
A Journal of Clinical Oncology című tekintélyes orvosi folyóiratban még 1991-ben megjelent cikk a következő következtetésekkel zárult: az onkológusok mintegy fele így vagy úgy, de ajánlotta betegei számára a marihuána használatát a tünetek enyhítésére. Az orvosok ugyanennyi százaléka hajlandó lenne marihuána alapú gyógyszereket felírni egy rászoruló rákbetegnek.
Végül isnincs konszenzus a hosszú távú orvosi és szabadidős marihuána-fogyasztás hatásairól.Egy áttekintő kiadvány szerzői, amely még a Cochrane áttekintő adatbázisba (a bizonyítékokon alapuló orvoslás világának egyfajta legfelsőbb bírósága) is bekerült, azt állítják, hogy a marihuánát használóknál megfigyelték a kognitív képességek enyhe csökkenését.
Másrészt a cikk következtetéseiben olvasható, hogy a marihuána orvosi célú használata során a tudósok nem találtak antipszichotikus hatást. A vége felé a kutatók arra hivatkoznak, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő klinikai vizsgálat ahhoz, hogy a bizonyítékok minden követelményének megfeleljenek. Egy angol-kanadai tudóscsoport azonban a depresszió megnövekedett valószínűségét találta a kannabiszhasználóknál.
És hogy áll az egyik legelterjedtebb és legvitatottabb drog, a marihuána? Küzdelmes: A bizonyítékokon alapuló orvoslás segítségével a marihuána igyekszik kivívni a maga kis területét a különböző betegségek terápiájában.
A már említett Rick Doblin az elsők között végzett egy szigorú, szisztematikus tanulmányt, amely igazolta a marihuána és a marihuána alapú gyógyászati formák használatát: segítenek megelőzni a hányást és a hányingert a rákos betegeknél.
A Journal of Clinical Oncology című tekintélyes orvosi folyóiratban még 1991-ben megjelent cikk a következő következtetésekkel zárult: az onkológusok mintegy fele így vagy úgy, de ajánlotta betegei számára a marihuána használatát a tünetek enyhítésére. Az orvosok ugyanennyi százaléka hajlandó lenne marihuána alapú gyógyszereket felírni egy rászoruló rákbetegnek.
Végül isnincs konszenzus a hosszú távú orvosi és szabadidős marihuána-fogyasztás hatásairól.Egy áttekintő kiadvány szerzői, amely még a Cochrane áttekintő adatbázisba (a bizonyítékokon alapuló orvoslás világának egyfajta legfelsőbb bírósága) is bekerült, azt állítják, hogy a marihuánát használóknál megfigyelték a kognitív képességek enyhe csökkenését.
Másrészt a cikk következtetéseiben olvasható, hogy a marihuána orvosi célú használata során a tudósok nem találtak antipszichotikus hatást. A vége felé a kutatók arra hivatkoznak, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő klinikai vizsgálat ahhoz, hogy a bizonyítékok minden követelményének megfeleljenek. Egy angol-kanadai tudóscsoport azonban a depresszió megnövekedett valószínűségét találta a kannabiszhasználóknál.
Tehát még az egészségügyi szakemberek körében is folyamatos vita folyik a marihuána és a marihuána alapú gyógyszerek hosszú távú használatának hatásairól. Ennek ellenére az Egyesült Államokban a dronabinolt (más néven marinolt), a marihuánában található anyagok szintetikus keverékét használják a HIV által közvetített anorexia kezelésére és a rákos betegek fenntartó terápiájára.
Mi tehát a lényeg? Milyen hatásai vannak a marihuánának, amelyek felhasználhatók a gyógyászatban?
A kannabinoidok meglehetősen erős gyulladáscsökkentő és reumaellenes hatással rendelkeznek.
Az ilyen betegségek kezelésével kapcsolatos kutatásokat adániai Aalborgi Egyetemen és a kanadai Halifaxban található Queen Elizabeth II Egészségtudományi Központban (Queen Elizabeth II Health Sciences Centre)végzik .
Amarihuána gyulladáscsökkentő hatását egyes tudóscsoportok is megkérdőjelezték. Tanulmányok kimutatták, hogy fő hatóanyaga, a THC éppen ellenkezőleg, növeli egy olyan enzim aktivitását, amely részt vesz a gyulladáskeltő tényezők termelésében. Egyébként ugyanez a mechanizmus a marihuánát használók kognitív képességeit is csökkentheti.
A marihuána klinikailag jelentős reumaellenes hatása bizonyított, de mechanizmusai még mindig nem teljesen tisztázottak.
Az emberben több biokémiai útvonal is aktív lehet a gyulladásban, és hogy a THC melyikre hat úgy, hogy teljesen elnyomja ezt a kóros folyamatot, az nem teljesen világos.
Mit érdemes még olvasni a témában.
Az emberben több biokémiai útvonal is aktív lehet a gyulladásban, és hogy a THC melyikre hat úgy, hogy teljesen elnyomja ezt a kóros folyamatot, az nem teljesen világos.
Mit érdemes még olvasni a témában.
- Moustafa A, Salama M, Peak R, Tindle R, Salem A, Keri S, Mohamed W. (2017). Akannabisz és a skizofrénia közötti kölcsönhatások emberekben és rágcsálókban - ez egy meglehetősen részletes irodalmi áttekintés, amely rávilágít a kannabinoidhasználat és a skizofrénia kialakulása közötti lehetséges kapcsolatra vonatkozó kutatások vakfoltjaira. Például kifejezetten rámutat arra, hogy a mai napig egyidejűleg léteznek olyan tanulmányok, amelyek egyforma szigorral bizonyítják mind a skizofrénia produktív tüneteinek (delírium, hallucinációk) súlyosbodását, mind pedig azt, hogy a betegségnek erre az oldalára nincs hatása.Érdekes módon a negatív tünetegyüttes (katatónia, apátia) esetében is hasonló a helyzet: vannak ezt a pontot megerősítő és cáfoló publikációk is. A számos klinikai vizsgálat adatait összegezve azonban az áttekintés szerzői továbbra is hajlanak arra, hogy a kannabiszhasználat a mentális betegségek kockázati tényezője.
- Ian Hamilton. Cannabis, psychosis and schizophrenia: unravelling a complex interaction (2017) -egy másik nézőpont a marihuánafogyasztás és a mentális zavarok közötti kapcsolat problémájáról. Ian Hamilton, a Yorki Egyetem professzora úgy véli, hogy a kannabiszhasználatra való hajlam éppen ellenkezőleg, a stresszre adott védekező reakció.
- Ortiz-Medina M, Perea M, Torales J, Ventriglio A, Vitrani G, Aguilar L, Roncero C. Cannabis fogyasztás és pszichózis vagy skizofrénia kialakulása (2018) - a marihuánafogyasztás és a mentális zavarok közötti lehetséges kapcsolat egy másik nézőpontját szemlélteti egy tanulmány, amely szerint a marihuána csak azoknál az embereknél duplázza meg a pszichózis kockázatát, akik eleve hajlamosak rá.