A tizenkilencedik század elején Európában az ópiumot szórakoztatásra kezdték használni. Eleinte az elit és a bohémek körében volt divatos, majd a kokainhoz hasonlóan a tömegek körében is népszerűvé vált. A Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban hozott alkoholellenes törvények nagy szerepet játszottak e szerek széles körű elterjedésében, az ópium betiltásának katalizátora pedig a Kínából érkező vendégmunkások gyűlölete volt.
Erről és még sok másról az ópium történetéről szóló hosszú esszénk második részében, amely a fő kábítószer 19. századi és 20. század eleji sorsának szenteli magát.
A gyógyszertáraktól a tömegekig
A 19. század közepére Európában is beszélni kezdtek az ópiátfüggőségről. Már az előző században megjelentek a nyugati országok gyógyszerkönyveiben a "fekete" vagy "Lancaster" cseppek, amelyek ópiumhatásukban messze felülmúlták a laudánumot. Friedrich Sertürner német gyógyszerész pedig 1804-ben izolálta az ópiumból annak "hatóanyagát", az "ópium- vagy mekonsavat", amelyet az alvás görög istene után morfiumnak nevezett el. Ez volt a morfium, az első olyan alkaloid, amelyet a legtisztább formában nyertek növényekből. A "morfium" nevet később Joseph Louis Gay-Lussac francia kémikus adta neki.
Serturner agyszüleményét tanulmányozva azonosította és leírta a morfium krónikus használatának két alapvetően fontos jellemzőjét: "akábítószer utáni sóvárgás", azaz a mentális függőség, és "akábítószerrel szembeni szerzett immunitás", azaz a tolerancia. A morfiumfüggőség azonban még fél évszázadon belül elterjedt.
Erről és még sok másról az ópium történetéről szóló hosszú esszénk második részében, amely a fő kábítószer 19. századi és 20. század eleji sorsának szenteli magát.
A gyógyszertáraktól a tömegekig
A 19. század közepére Európában is beszélni kezdtek az ópiátfüggőségről. Már az előző században megjelentek a nyugati országok gyógyszerkönyveiben a "fekete" vagy "Lancaster" cseppek, amelyek ópiumhatásukban messze felülmúlták a laudánumot. Friedrich Sertürner német gyógyszerész pedig 1804-ben izolálta az ópiumból annak "hatóanyagát", az "ópium- vagy mekonsavat", amelyet az alvás görög istene után morfiumnak nevezett el. Ez volt a morfium, az első olyan alkaloid, amelyet a legtisztább formában nyertek növényekből. A "morfium" nevet később Joseph Louis Gay-Lussac francia kémikus adta neki.
Serturner agyszüleményét tanulmányozva azonosította és leírta a morfium krónikus használatának két alapvetően fontos jellemzőjét: "akábítószer utáni sóvárgás", azaz a mentális függőség, és "akábítószerrel szembeni szerzett immunitás", azaz a tolerancia. A morfiumfüggőség azonban még fél évszázadon belül elterjedt.
Ennek egyik előzménye a pszichoaktív szerek divatja volt, amely a 19. század első felében terjedt el az európai értelmiségi elit és a bohémek körében. Nagy-Britanniában a laudánumot és az ópiumtablettákat kedvelték, Franciaországban a hasist.
Thomas de Quincey (1785-1859) író önéletrajza, az "Egy angol ópiumevő vallomásai" (1822) az angol ópiumfüggőség manifesztuma volt.
A briliáns stílusban megírt könyv az ópiumálmák és hallucinációk színes ábrázolásával nagy hatással volt az európai elit drog iránti rajongására.
"...Ez volt a csodaszer minden emberi szerencsétlenségre, ez volt a boldogság titka, amelyről a filozófusok évszázadok óta vitatkoztak, és a titok, amit én azonnal megszereztem: most már a boldogságot egy fillérért meg lehetett venni, és elférhetett a mellényzsebben, most már üvegbe lehetett dugaszolni, és engedelmes gyönyört lehetett vele szállítani, és a lélek nyugalmának gallonjait postakocsival lehetett szállítani".
De Quincey az "ópium egyházának" prófétájának kiáltotta ki magát, ami nem akadályozta meg abban, hogy leírja a laudanum hosszú távú fogyasztásának hatásait.
"...A csodálkozás elmúlt, és nem annyira a rémület, mint inkább a gyűlölet és az undor érzése hagyott bennem. A fenyegetések, büntetések és titkos börtönök e rendje fölött olyan végtelenség és örökkévalóság uralkodott, amely majdnem megőrjített. Azelőtt csak erkölcsi és lelki gyötrelmek voltak, de most már a testemet is kínozták: rút madarak, kígyók, krokodilok gyötörték, és ez utóbbiaktól különleges kínzásoknak voltam kitéve. Az elátkozott krokodil minden másnál nagyobb félelmet keltett bennem. Arra voltam kárhoztatva, hogy évszázadokig vele éljek".
De Quincey és az ópiumháborúk hatással voltak a "Hashish Club" tagjaira is, amelyet Moreau de Tours pszichiáter hozott létre a Csatorna túloldalán az 1840-es években. A párizsi bohémekkel való együttlét a kiválasztottak jelének számított. Eugène Delacroix, Theophile Gautier, Charles Baudelaire, Alexandre Dumas, Honoré de Balzac és Victor Hugo is gyakran megfordult ott. Bár a szalon fő attrakciója az algériai davamesk, egy fűszeres hasis alapú lekvár volt, a klubtagok ópiátokkal is kísérleteztek.
Így Gautier leírta a mákfüstölés élményét, Baudelaire pedig a "Mesterséges paradicsom"-ban a hasis és az ópium mámorának hatásait hasonlította össze. Szerinte az előbbi sokkal veszélyesebb volt, bár mindkettőt az emberi fajt rabszolgasorba taszító "sötétség szellemének"megtestesítőjének tartotta.
De mindezek a pszichoaktív anyagokkal végzett kísérletek az elit kiváltságai voltak, kevés hatással voltak az egyszerű európaiak és amerikaiak életére. Az alkoholkorlátozások és a háborúk - a krími hadjárat, majd a francia-porosz háború, az amerikai polgárháború - következtében vált igazán elterjedtté a szerek problémás használata.
1840-ben, a chartizmus elleni küzdelem hátterében Nagy-Britanniában kemény törvényeket hoztak az alkohol, elsősorban a gin árusításának korlátozására, amely a 18. század óta az angol alsóbb osztályok számára a feledés fő eszköze volt. A proletariátus azonban gyorsan megtalálta a kiutat és a vigaszt az ópiumtablettákban, amelyek lényegesen olcsóbbak lettek, mint az alkohol.
1859-re 61 000 font ópiumot (több mint 27,5 tonnát) fogyasztottak Angliában. Egyes becslések szerint az ország lakosságának mintegy 5%-a fogyasztotta rendszeresen a kábítószert.
1840-ben, a chartizmus elleni küzdelem hátterében Nagy-Britanniában kemény törvényeket hoztak az alkohol, elsősorban a gin árusításának korlátozására, amely a 18. század óta az angol alsóbb osztályok számára a feledés fő eszköze volt. A proletariátus azonban gyorsan megtalálta a kiutat és a vigaszt az ópiumtablettákban, amelyek lényegesen olcsóbbak lettek, mint az alkohol.
1859-re 61 000 font ópiumot (több mint 27,5 tonnát) fogyasztottak Angliában. Egyes becslések szerint az ország lakosságának mintegy 5%-a fogyasztotta rendszeresen a kábítószert.
1853-ban a brit Wood és a francia Pravas feltalált egy fecskendőt és egy injekciós tűt, és a morfiumot - pontosabban annak hidroklorid sója, a morfium oldatát - aktívan kezdték használni érzéstelenítésre a sebészeti műtétek során. A gyógyszer első tömeges sebészeti alkalmazására az 1853-1856-os krími hadjárat mezőin került sor.
Az Egyesült Államokban a polgárháború alatt a gyengélkedőkben a morfiuminjekciók széles körű alkalmazása a "katonák betegségének" - a morfiumfüggőségnek - a kialakulásához vezetett, amely több mint 400 ezer embert érintett.
A harci körülmények között lévő katonák morfiumot injekcióztak maguknak, hogy megnyugodjanak és ellazuljanak. Egyes jelentések szerint az 1870-1871-es francia-porosz háborúban részt vevő német katonák és tisztek csaknem fele morfiumfüggővé vált.
Az Egyesült Államokban a polgárháború alatt a gyengélkedőkben a morfiuminjekciók széles körű alkalmazása a "katonák betegségének" - a morfiumfüggőségnek - a kialakulásához vezetett, amely több mint 400 ezer embert érintett.
A harci körülmények között lévő katonák morfiumot injekcióztak maguknak, hogy megnyugodjanak és ellazuljanak. Egyes jelentések szerint az 1870-1871-es francia-porosz háborúban részt vevő német katonák és tisztek csaknem fele morfiumfüggővé vált.
A morfium népszerűsége annak is köszönhető volt, hogy az ópiummal ellentétben nem hitték, hogy függőséget okoz. Mivel az ópiumot Európában vagy megették, vagy cseppek formájában vették be, az általa okozott függőséget a gyomor sajátosságainak tulajdonították. A morfium bőr alá történő beadásáról pedig úgy gondolták, hogy így elkerülhető a függőség.
Ezért használták többek között az ópiumfüggőség és az alkoholizmus kezelésére. Ez a tévhit okozta a morfiummánia, vagyis a morfinizmus jelentős elterjedését, különösen a nők és az egészségügyi szakemberek körében.
Ezért használták többek között az ópiumfüggőség és az alkoholizmus kezelésére. Ez a tévhit okozta a morfiummánia, vagyis a morfinizmus jelentős elterjedését, különösen a nők és az egészségügyi szakemberek körében.
"Az a morfiumfüggő, aki a kábítószert étellel együtt használja, könnyebben gyógyítható, mint az, aki beadja magának. Gyakran a fizikai erőszak az egyetlen megoldás. Tudok olyan esetről, amikor egy fiatal orvost, aki morfiumot injekciózott magának, csak úgy tudtak meggyógyítani, hogy több mint egy hétre bezárták egy szobába. Őrült módjára ellenállt, körmével kaparta a falakat, sírt és ordított, nem evett semmit, nem tudott aludni, hasmenéstől szenvedett, és így tovább. Végül néhány nap kegyetlen bezártság után jobban érezte magát, aludni és enni kezdett"
- írta Hermann von Beck bajor toxikológus.
- írta Hermann von Beck bajor toxikológus.
Ugyanakkor az ópiumfüggőség mértéke egyre nőtt. A 19. század második felében az Egyesült Államokban nyaktörő sebességgel épültek a vasutak, és ezeken az építkezéseken tömegesen alkalmaztak kínai segédmunkásokat. Az égi birodalomból érkező vendégmunkások természetesen magukkal hozták az ópiumszívás szokását is. Az első dohányzóhelyiségek San Francisco kínai negyedében nyíltak meg, majd New Yorkban is hasonló létesítmények következtek.
Azonban már 1875-ben San Franciscóban kiadták az első helyi törvényt, amely megtiltotta a dohányzóhelyiségek fenntartását és látogatását. Ez az intézkedés azonban, akárcsak egy évszázaddal korábban magában Kínában, hatástalannak bizonyult.
Az ópium elterjedése elleni első intézkedéseket az Államokban kevésbé a közerkölcsök iránti aggodalom, mint inkább a Kínából érkező bevándorlókkal szembeni növekvő idegengyűlölet motiválta.
A polgárháború után az országban már erősek voltak a rasszista és nacionalista előítéletek, amelyekhez később gazdasági okok is társultak.
Azonban már 1875-ben San Franciscóban kiadták az első helyi törvényt, amely megtiltotta a dohányzóhelyiségek fenntartását és látogatását. Ez az intézkedés azonban, akárcsak egy évszázaddal korábban magában Kínában, hatástalannak bizonyult.
Az ópium elterjedése elleni első intézkedéseket az Államokban kevésbé a közerkölcsök iránti aggodalom, mint inkább a Kínából érkező bevándorlókkal szembeni növekvő idegengyűlölet motiválta.
A polgárháború után az országban már erősek voltak a rasszista és nacionalista előítéletek, amelyekhez később gazdasági okok is társultak.
1869. május 10-én Utahban az amerikai kormánytisztviselők és a munkások nagy tömegének jelenlétében ünnepélyesen belehajtották az utolsó tömör aranyból készült mankót abba a talpfába, amely befejezte az első transzkontinentális vasútvonal építését.
Mintegy ötezer építőmunkás, akiknek kétharmada kuli volt, és akik havi 30-35 dollárért (mai pénzben 530-640 dollár) rendkívül nehéz munkához voltak szokva, egyik napról a másikra munka nélkül maradtak. Ebből a nyomorúságos fizetésből még mindig sikerült havonta 20 dollárt megtakarítaniuk. Vagyis az emberek szó szerint fillérekért voltak hajlandóak dolgozni.
Eközben a Vadnyugaton gyakorlatilag nem volt más munka. Ez nem lehetett nem befolyásolni a fehér amerikaiak hozzáállását az óceán túloldaláról érkezett tegnapi munkatársakhoz. Hogy mivé vált, azt gyönyörűen illusztrálják Mark Twain Egy kínai ember levelei.
Azegyikben leírják, hogy a főszereplő A-Sun-hee-t , azÁllamokba nemrég bevándorolt kínait fehér verőlegények támadják meg egy rosszindulatú kutyával. Az amerikai irodalom klasszikusa egy aggódó járókelő közbelépése révén menti meg karakterét a haláltól.
"Ekkor a járókelő, aki a rendőröket hozta be, megkérdezte a fiatalembereket, miért bántak velem ilyen embertelenül, de a férfiak azt mondták neki, hogy ne avatkozzon bele a dolgába. Ezek az átkozott kínaiak azért jönnek Amerikába, hogy kivegyék a kenyeret a tisztességes fehér emberek szájából - jelentették ki, és amikor mi megpróbálunk kiállni a törvényes jogainkért, vannak, akik történeteket gyártanak belőle."
Sokan mások nem tudtak megmenekülni. Ugyanebben az évben, 1869-ben San Franciscóban rasszista pogromok voltak az ázsiaiak ellen.
Akínaiellenes idegengyűlölet apoteózisa az Egyesült Államokban törvényhozási szinten a Kongresszus által 1882-ben elfogadott "kínai kizárási törvény"volt, amely megtiltotta a bevándorlásukat és honosításukat. Társadalmi szinten pedig - a Wyoming állambeli Rock Springsben 1885 szeptemberében elkövetett mészárlás. Ekkor több tucat kínai kulikat öltek meg fehér munkások egy bányákban kirobbant munkaügyi vita miatt.
A puritán prüdéria mellett az idegengyűlölet volt az egyik előfeltétele annak, hogy az Egyesült Államok később a globális kábítószer-ellenes kampány zászlóshajójává váljon.
Az ópiumfüst az európai fővárosokban is terjedt. A közvélemény hozzáállása már hűvös volt, de még nem jutott el a tiltásig. "Azópiumszívók számára vannak olyan barlangok, ahol a feledékenységet meg lehet venni. Vannak borzalmas bölcsők, ahol a régi bűnök emlékét az újak őrületébe lehet fojtani" - így írta le Oscar Wilde a Dorian Gray arcképében ezeket a londoni forró pontokat.
Sokan mások nem tudtak megmenekülni. Ugyanebben az évben, 1869-ben San Franciscóban rasszista pogromok voltak az ázsiaiak ellen.
Akínaiellenes idegengyűlölet apoteózisa az Egyesült Államokban törvényhozási szinten a Kongresszus által 1882-ben elfogadott "kínai kizárási törvény"volt, amely megtiltotta a bevándorlásukat és honosításukat. Társadalmi szinten pedig - a Wyoming állambeli Rock Springsben 1885 szeptemberében elkövetett mészárlás. Ekkor több tucat kínai kulikat öltek meg fehér munkások egy bányákban kirobbant munkaügyi vita miatt.
A puritán prüdéria mellett az idegengyűlölet volt az egyik előfeltétele annak, hogy az Egyesült Államok később a globális kábítószer-ellenes kampány zászlóshajójává váljon.
Az ópiumfüst az európai fővárosokban is terjedt. A közvélemény hozzáállása már hűvös volt, de még nem jutott el a tiltásig. "Azópiumszívók számára vannak olyan barlangok, ahol a feledékenységet meg lehet venni. Vannak borzalmas bölcsők, ahol a régi bűnök emlékét az újak őrületébe lehet fojtani" - így írta le Oscar Wilde a Dorian Gray arcképében ezeket a londoni forró pontokat.
Csapás a kokain- és heroinfüggőségre
1868-ban Angliában tilos volt orvosi recept nélkül ópiumot fogyasztani. A szabadpiacon azonban továbbra is forgalomban maradt, és a magánorvosok csendben írtak recepteket a betegeknek.
Az1880-as Nemzetközi Ópiumkonferencián a kábítószerekkel való visszaélést függőségnek nevezett betegségként ismerték el. Megkezdődött az új betegség gyógymódjainak keresése. Az egyiket egy ideig nem sokkal a kokain nevű stimuláns felfedezése előtt fontolgatták. Sigmund Freud különösen a morfiumbetegség kezelését javasolta vele.
Az Egyesült Államokban a polgárháborús veterán gyógyszerész, John Pemberton, aki a "katonák betegségében" szenvedett, annak kezelésére koka- és kóladió-kivonatokon alapuló italt talált fel, amelyet Coca-Colának nevezett el. Hamarosan azonban kiderült, hogy a kokain is függőséget okoz.
1868-ban Angliában tilos volt orvosi recept nélkül ópiumot fogyasztani. A szabadpiacon azonban továbbra is forgalomban maradt, és a magánorvosok csendben írtak recepteket a betegeknek.
Az1880-as Nemzetközi Ópiumkonferencián a kábítószerekkel való visszaélést függőségnek nevezett betegségként ismerték el. Megkezdődött az új betegség gyógymódjainak keresése. Az egyiket egy ideig nem sokkal a kokain nevű stimuláns felfedezése előtt fontolgatták. Sigmund Freud különösen a morfiumbetegség kezelését javasolta vele.
Az Egyesült Államokban a polgárháborús veterán gyógyszerész, John Pemberton, aki a "katonák betegségében" szenvedett, annak kezelésére koka- és kóladió-kivonatokon alapuló italt talált fel, amelyet Coca-Colának nevezett el. Hamarosan azonban kiderült, hogy a kokain is függőséget okoz.
1874-ben Alder Wright angol vegyész szintetizált egy új morfinszármazékot, a diacetilmorfint. Abban az időben ez a felfedezés nem keltett nagy figyelmet. A század legvégén azonban Felix Hoffmann német vegyész, aki korábban a Bayer gyógyszergyár számára kifejlesztette az aszpirin néven ismertté vált fájdalomcsillapítót, érdeklődni kezdett az anyag iránt.
A diametilmorfin, vagy ahogy Hoffmann nevezte, a diamorfin, ellentétben az egyre ellenszenvesebbé váló "apjával", viszonylag nyugodt eufóriát okozott, minimális viselkedési és intellektuális zavarokkal. És úgy tűnt, hogy nem okoz függőséget. Ezért úgy döntöttek, hogy a morfiumfüggőség kezelésére használják, valamint gyermekek köhögéscsillapítójaként is. És 1898-ban Bayer szabadalmaztatott és forgalomba hozott egy új gyógyszert - a heroint.
Az egyik verzió szerint a szer azért kapta ezt a nevet, mert úgy vélték, hogy képes "hősiesen" leküzdeni a betegségek széles skáláját. Egy másik verzió szerint, amikor a gyógyszert a vállalat alkalmazottain tesztelték, az annyira felbátorította őket, hogy "hősöknek" hitték magukat.
A diametilmorfin, vagy ahogy Hoffmann nevezte, a diamorfin, ellentétben az egyre ellenszenvesebbé váló "apjával", viszonylag nyugodt eufóriát okozott, minimális viselkedési és intellektuális zavarokkal. És úgy tűnt, hogy nem okoz függőséget. Ezért úgy döntöttek, hogy a morfiumfüggőség kezelésére használják, valamint gyermekek köhögéscsillapítójaként is. És 1898-ban Bayer szabadalmaztatott és forgalomba hozott egy új gyógyszert - a heroint.
Az egyik verzió szerint a szer azért kapta ezt a nevet, mert úgy vélték, hogy képes "hősiesen" leküzdeni a betegségek széles skáláját. Egy másik verzió szerint, amikor a gyógyszert a vállalat alkalmazottain tesztelték, az annyira felbátorította őket, hogy "hősöknek" hitték magukat.
A gyógyszert a 20. század első évtizedében széles körben használták a morfium hatékony helyettesítőjeként, egészen addig, amíg az orvosok és a gyógyszerészek észre nem vették, hogy egyes betegek túlzott mennyiségben szednek heroinos köhögéscsillapítót. Ekkor derült ki, hogy a májban a szintetikus heroin alattomos előanyagára, a morfiumra bomlik le. A kör bezárult.